vissza

PATÓ SÁNDOR

ezermester

5430 Tiszaföldvár, Döbrei János út 9.
(56) 470 514

1937-ben születtem Tiszaföldváron egy szegény családban. Gyerekkoromban éppen a nehéz gazdasági helyzet miatt nem jutottam könnyen játékokhoz. Már ekkor magam próbáltam elkészíteni ezeket a tárgyakat a magam szórakoztatására. Ez a barkácsolás iránti szeretet a későbbiek során csak fokozódott, annak ellenére, hogy szakmám nem függ össze ezzel a munkával, hiszen borászként dolgoztam sok éven át.

Az ötleteket nemcsak magam találom ki, hanem különféle szaklapokból merítem, olyan anyagokat használva fel, amiket otthon, a háztartásban már félretettünk.

Saját kicsi, de kiválóan felszerelt műhelyemben dolgozom és valósítom meg ötleteimet. Nagyon jó időtöltés, és emellett ha jól sikerül egy-egy „kitalált darab”, még sikerélményt is jelent. Nincs kiválasztott anyag és téma, minden érdekel! Barátaim és ismerőseim körében „ezermesternek” tartanak.

Az egyéb használati tárgyak (pl. mezőgazdasági szerszámok, grillező, szalonnasütő, füstölő, kolbásztöltő stb.) mellett a horgászathoz használt kishalas hálót, merítőszákot, haltartó hálót is készítettem az elmúlt években.

2009-ben kiállításom nyílt a tiszaföldvári Tiszazugi Földrajzi Múzeumban. A sikert még fokozta, hogy az RTL Klub tévécsatornán Fábry Sándor műsorában a kiállított eszközök szintén bemutatásra kerültek.

Biztos vagyok benne, hogy rajtam kívül még sokan vannak, akik ugyanolyan élvezettel készítik munkáikat, mint én. Sok sikert kívánok mindazoknak, akik hozzám hasonlóan ezt a hasznos alkotótevékenységet választják.

vissza